Magas vérnyomás

Magas a vérnyomásom?

Hiszen nem is érzek semmit!

Bizony, a magas vérnyomás (hypertonia) alattomosan kezdődik, sokáig semmiféle panaszt nem okoz. Ki is érdemelte a „csendes gyilkos” elnevezést emiatt a tulajdonsága miatt. Könnyebben elfogadja a páciens a rendelőben a gyógyszeres kezelés vagy akár csak az életmód-változtatás szükségességét, ha konkrét panasza van, mint amikor tulajdonképpen kiválóan érzi magát.

Pedig a tünetmentes magas vérnyomás is kezelendő!

Mire panaszt okozna, addig már esetleg igen előrehaladott, súlyos érrendszeri eltérések, szívbetegség alakul ki, amit talán már nem lehet visszafordítani, nem egyszer a stroke (hirtelen agyi vérellátási zavar) az első tünet, ezt megvárni nem szabad!

Mi is a magas vérnyomás?

A magas vérnyomás a verőerekben tartósan fennálló, kórosan magas nyomás. Nagyon gyakori megbetegedés, a középkorúaknál minden ötödik, az időseknél csaknem minden második ember érintett.

Gyakori tévhit, hogy minél idősebb valaki, annál magasabb vérnyomás megfelelő számára. Ezzel szemben a 140/90 Hgmm feletti érték minden esetben fokozza a szív- érrendszeri megbetegedés veszélyét, így arra kell törekednünk, hogy ezt lényegesen ne haladja meg. 2018-ban még ennél is lejjebb került a kardiológiai társaság ajánlása alapján a célérték, már 130/80 Hgmm alatt optimális.

Nagyon sűrűn elhangzó kérdés az is, hogy mikor lehet a vérnyomáscsökkentő szedését abbahagyni. Sajnos nagyon elvétve lehet elhagyni a kezelést, pl. esetleg akkor, ha egy túlsúlyos ember lefogy, életmódot változtat, sportol, és ezzel normalizálódik a vérnyomása - de ez a ritkább.

Mi az oka?

A magas vérnyomás-betegség okát az esetek túlnyomó többségében nem ismerjük, így meggyógyítani nem, csak kezelni tudjuk. Ha hosszabb időn át normális a beteg vérnyomás a gyógyszerszedés mellett, az azt jelenti, hogy sikerült jól beállítani a gyógyszerrel, de azt elhagyva ismét magasba kúszik, ezért ezzel nem szabad próbálkozni. A betegek néhány százaléka esetén az is előfordul, hogy szervi ok áll a betegség hátterében (ún. másodlagos hypertonia), ilyenkor a kiváltó okot kezelve a vérnyomás is rendeződni szokott, de ez csak ritkán, egy-egy betegnél igazolható.

Mit jelent a 130/80, mi a felső és alsó érték?

A felső - ún. szisztolés - érték a szív összehúzódásának pillanatában mérhető, míg az alsó - ún. diasztolés - a szív elernyedésekor az erekben mérhető nyomás. Normál értéke egy egészséges embernél 120/80 Hgmm. A 140/90 a normális felső határa, efölött fokozatokat állapítottak meg, így beszélünk enyhe, közepes, vagy súlyos magas vérnyomásról.

A vérnyomás nem állandó érték! 

24 órán belül a felső akár 50, az alsó akár 20 Hgmm-t is változhat, éjszaka, alvás közben a legalacsonyabb, reggel hirtelen megemelkedik, ébredés után a legmagasabb, illetve délután van egy újabb élettani magasabb periódus. Manapság egyre több családnak van valamilyen vérnyomásmérője otthon, így ezeket a normálisan is jelentkező ingadozásokat jó ismerni. Vérnyomásmérés előtt néhány dolgot célszerű betartani:

  • a mandzsetta kb. a szív magasságában legyen, a kar pedig megtámasztva, nyugalomban.
  • kb. 5-10 percet pihenjen a mérés előtt, ne egyen-igyon előtte sokat, ne dohányozzon
  • lehetőleg mindig ugyanazon a karon mérjünk, 5-10 Hgmm különbség a két kar között normálisan is lehet, ha ennél nagyobb a különbség, azt jelezze!
  • ha szokatlan értéket mér, ismételje meg a mérést többször kb. 2 perc különbséggel és a mért értékek átlagát vegye.

Egy vérnyomásmérésből magas vérnyomás-betegséget megállapítani nem lehet, több, különböző időpontban és optimális körülmények között mért értékből állapítja meg az orvos is a bajt. Lehetőség van vérnyomás-monitorozásra is, amikor egy szerkezet 24 órán keresztül rendszeresen megméri a nyomást, miközben a páciens végzi megszokott tevékenységét, így lehet leginkább objektív képet kapni a vérnyomás nagyságáról. Ezzel a módszerrel derült ki, hogy létezik ún. „fehérköpeny” hypertonia, amikor a „betegnek” csak a rendelőben magas a vérnyomása, egyébként normális – vagyis ezekben az esetekben nincs szükség kezelésre, bár odafigyelni ilyenkor is érdemes.

A kivizsgáláshoz hozzátartozik laborvizsgálat (vércukorszint, vérzsírok, vesefunkció stb.), mellkasröntgen, hasi ultrahang, EKG, szemészeti ellenőrzés, szükség esetén kardiológiai kivizsgálás, bizonyos esetekben a hormonháttér tisztázása stb., hogy az egyéb bajok, szervkárosodások kiderüljenek.

Rizikótényezők, amik a hypertonia kialakulásában szerepet játszanak:

  • öröklődés - ha gyakori a családban a hypertonia, növekszik a hajlam az utódok között is
  • az életkor előrehaladtával egyre gyakoribbá válik
  • túlsúlyosak, elhízottak gyakrabban lesznek magas vérnyomásosok
  • a dohányzás emeli a vérnyomást
  • nagy mennyiségű konyhasó általában, de különösen a só-érzékeny személyeknél vérnyomásemelő hatású
  • nagy mennyiségű alkohol fogyasztása szintén emeli
  • a testmozgás hiánya
  • a stressz
  • további veszélyt jelent a magas vércukorszint, az emelkedett koleszterin- és vérzsírszint.

Az öröklődéssel nem tudunk mit kezdeni - legalábbis jelenleg – de rossz szokásaink bizony rajtunk múlnak. Az életmód-változtatás a legnehezebb feladatok egyike, de rendszerint csak elkezdeni nehéz, aztán a javuló közérzet további hajtóerőt ad a folytatáshoz. A nem gyógyszeres kezelés tulajdonképpen a fenti szempontok figyelembevétele, több mozgás, észszerűbb étkezés, fogyás, a dohányzás teljes elhagyása stb. Ez már önmagában is hatásos lehet, a gyógyszeres kezelés sikerét pedig biztosan fokozza.

Az alkoholról sok vizsgálat elvégzése után az derült ki, hogy nem egyértelműen káros, kis mennyiségű alkohol fogyasztása a keringésnek jót tesz, így pl. 2 dl bor vagy 5 dl sör (de magas a kalóriatartalom!!), vagy 0,5 dl tömény ital időnként és csak egyszer(!!!) naponta nem árt. Hangsúlyozni kell, hogy ennyi és nem több!!

A dohányzókat sajnos nem tudom vigasztalni hasonló jó hírrel, egyértelműen ártalmas, kis mennyiségben is, így csak a teljes leszokás segít.

A stressz csökkentése, az életvitel változtatása nehezen oldható meg - talán a legnehezebben -, keresni kell a megoldást, ami egyénenként változó: relaxációs módszerek megtanulása, lazítás, lassítás (nem kell az első csöngésre fölkapni a telefont átrohanva a lakást, nem kell gyorsan hajtani, ha igazából nem is siet sehová stb.), szánjon időt arra, hogy beleférjen a napjába valami kellemes, örömet okozó tevékenység is!

A sport talán a legjobb gyógyszer, javítja a közérzetet, örömöt okoz, ráadásul mivel többnyire csökken a testsúly, a mozgás is könnyebbé válik, a vérnyomás csökkenése mellett az egyéb anyagcsere-betegségekre is jó hatású, csökken a vércukor, a vérzsírok szintje, és mozgásszervi panaszok esetén is nagyon sokat tud segíteni. Természetesen a sportágat mindenkinek egyénileg kell kiválasztani, de egy kiadós és intenzívebb gyaloglás vagy szobabiciklin biciklizés még idős korban is csodákat tud tenni!

A gyógyszeres kezelést az orvos feladata beállítani és ellenőrizni, manapság rengeteg szer áll rendelkezésre, nincs egy üdvözítő megoldás, sokszor hosszas próbálkozás hozza meg a kívánt eredményt. Ha együttműködünk az orvossal, az már fél siker!