A szervátültetés kérdései
Az emberiség ősi vágya volt, hogy a beteg hiányzó vagy elvesztett szerveit, végtagjait pótolja. Azonban rengeteg feltétel kellett ahhoz, hogy valóban lehessen szervátültetéseket végezni, így a vércsoportok, az immunológia felfedezése és fejlődése, az immunszupresszív (a szervezet immunreakcióját, a beültetett idegen szerv kilökődését gátló) gyógyszerek kifejlesztése, a művese-kezelés és műszerek, műtéti technikák fejlődése stb.
A háborúk mindig sokat fejlesztették a sebészetet, így 1944-ben, amikor a németek Londont bombázták, égett katonák bőrét pótolták frissen elhunytak bőrével, ekkor indult el a transzplantációs immunológia fejlődése.
A szervátültetés kezdetben ott bukott meg, hogy a beültetett idegen anyag kilökődött a befogadó szervezetből, az idegen fehérjék beindították a szervezet immun-védekezését. Már 1906-ban próbálkoztak sertés- és kecskevese, később emberi vese átültetésével, de mindegyik kudarcra volt ítélve.
Fontos felfedezések sora kellett a transzplantációhoz.
Karl Landsteiner fedezte fel az emberi AB0 vércsoportrendszert (1930-ban kapott Nobel-díjat ezért), ez fontos lépés volt azon az úton, amely a sikeres szervátültetéshez vezetett. A következő jelentős lépés az volt, amikor Frank Burnet és Peter Medawar felfedezte a szerzett immuntoleranciát, ezért 1960-ban kaptak Nobel-díjat. Felfedezésük lényege, hogy a saját és idegen anyag megkülönböztetésének képessége a szervezetnek nem veleszületett tulajdonsága, az embrió és az újszülött szervezete még bármilyen idegen anyag beültetését elfogadja, kilökődési reakció csak az újszülöttkor után alakul ki és csak azokkal az anyagokkal szemben, amivel addig nem találkozott. Jean Dausset pedig az 1960-as években felfedezte az ember fehérvérsejtjeinek immunológiai csoportjait, a HLA-rendszert – Human Leukocyta Antigén (1980-ban kapott Nobel-díjat Baruj Benacerraffal és George D. Snellel együtt). Ezek a felfedezések tették lehetővé a sikeres transzplantációt. Az első művese-gépet 1945-ben készítették (Willem Kolff), 1958-ban készült el az első immunszupresszív gyógyszer, majd 1972-ben egy új gyógyszer megjelenése hozott nagy áttörést a transzplantációban. Christiaan Barnard elsőként végzett a világon sikeres szívátültetést a dél-afrikai Fokvárosban 1967-ben.
Magyarországon
az első veseátültetést 1962-ben Szegeden dr. Petri Gábor, dr. Németh András és csapata végezte, majd hosszabb szünet után 1973. november 16-án a SOTE I. Sebészeti Klinikáján dr. Perner Ferenc és munkatársai végezték a következőt, halott veséit ültették át két betegbe, az egyik beteg 3 nap múlva szívelégtelenségben meghalt, a másik viszont 25 évig élt! Azóta májat, szívet, szaruhártyát, hasnyálmirigyet, tüdőt is sikeresen ültettek át hazánkban, a csontvelő-átültetés is rutin-szerűen működik. A vértranszfúzió is szövetátültetésnek számít, természetesen ez napi gyakorlat.
A szervátültetés kulcsa, hogy az adó és a kapó szervezet genetikailag minél nagyobb fokban hasonlítson egymásra, így pl. egypetéjű ikrek esetén teljesen problémamentes, mivel az ilyen ikrek szervezete immunológiai szempontból is egyforma. Ilyen lehetőség azonban nagyon kevés van.
A szervátültetés fő gátló tényezője napjainkban az egészséges donorszervek hiánya. Élő donorból – általában vérrokonból – származik a szervek kisebb része. A csontvelő és a vér kivételével a szervek túlnyomó többségét halottból ültetik át a betegbe, szervdonációra az egészséges, nem öreg, általában baleset következtében meghalt ember alkalmas. A szervkivétel feltétele az agyhalál, ennek beálltát szigorú kritériumok alapján, megadott szakorvosokból álló csoport igazolja, közöttük nem lehet olyan személy, aki később a szervkivételben vagy -beültetésben részt vesz. Az agyhalott keringését és légzését mesterségesen, gépekkel tartják fönn addig, míg a használható szervek kivételére sor kerül. Az elhunyt családja gyakran tiltakozik ilyenkor, mert számukra az, hogy a beteg „gépen van”, még azt jelenti, hogy talán nem veszítik el hozzátartozójukat, nem tudják elfogadni azt a tényt, hogy az agyhalál nem visszafordítható állapot és a gépek lekapcsolásakor a beteg biztosan meghal. Magyarországon és még sok országban minden ember nyilatkozhat arról, ha az a kívánsága, hogy szerveit NE használják föl transzplantációra, ez a nyilatkozat bekerül egy központi regiszterbe. Minden lehetséges donor esetén ezt a regisztert ellenőrzik és ha az illető nem tett ilyen nyilatkozatot, szervei jogilag felhasználhatók. Bizonyos betegségek esetén a szervek nem használhatók fel átültetésre, ilyenek a rosszindulatú daganatok, egyes fertőzések (aktív tbc, AIDS és rizikócsoportja, vírusos májgyulladás stb.). Állati szervek átültetésére jelenleg nincs lehetőség.
Ki kaphat idegen szervet?
Szervátültetésre számos betegség végstádiumában kerülhet sor, amikor egyéb beavatkozás már nem hozhat a betegnek gyógyulást, de transzplantációval várható, hogy teljes értékű emberként élhet tovább. Ilyenkor a beteg várólistára kerül, elvégzik a HLA-status felmérését (ld. fönt) és ettől kezdve bármikor csenghet a beteg telefonja, hogy szervet kaphat, menjen be a kórházba. „Szervriadó” esetén (így hívják azt, amikor valamelyik intézmény jelzi a transzplantációs csapatnak, hogy náluk szervátültetésre alkalmas agyhalott donor van) elvégzik a donor HLA-tipizálását, ezt összehasonlítják a várólista betegeinek HLA-statusával, kiválasztják a leghasonlóbbakat és behívják őket. Általában többet hívnak be, mert ha valaki pl. lázas beteg, vagy egyéb akut betegség zajlik, máris alkalmatlan a műtétre, így a kórházi vizsgálat során választják ki az aktuálisan legalkalmasabbat. Ez az a helyzet, ahol csak az objektív tények, leletek számítanak, protekció lehetősége föl sem merül. A transzplantációt követően tartós immunszupresszív kezelésre van szükség, ezért az is fontos szempont, hogy a beteg hajlandó-e, képes-e együttműködni és a szigorú utasításokat betartani műtét után, ha úgy tűnik, hogy nem képes, ez is kizáró ok – de egyben nagy morális dilemma az orvosoknak.
Műtét után az első nagy kérdés, hogy beindul-e a beültetett szerv működése. Ha veseátültetés volt, és nem működik a szerv, művese-kezelésre kerülhet újra sor és ismét várólistára kerül a beteg. Ha a szerv szív, vagy máj volt, már csak újabb sürgős átültetés segíthet, ilyenkor akár más országból is beszerezhető az újabb szerv a Hungarotransplant és az Eurotransplant hálózaton keresztül (– sajnos az is előfordulhat, hogy nincs újabb megfelelő szerv). Ha beindul a transzplantátum működése, az immunszupresszív kezeléssel a későbbi kilökődést kell megakadályozni, valamint a mesterségesen legyengített ellenállóképességű beteget meg kell óvni a fertőzésektől. Szerencsére ez többnyire sikerül és az új szervvel újra munkaképessé válhat a beteg, újra lehetősége lesz sportolni, teljes életet élni, családot alapítani, a nők várandósságot is vállalhatnak.
Mi a jövő?
Ígéretes fejlesztés a 3D nyomtatás. Ez a módszer még kísérleti fázisban van. A technológia lényege, hogy nyomtatott füleket, csontokat és izmokat ültettek be állatokba, amelyek tökéletesen beépültek a gazdaszervezetekbe. 2017-ben a chicagói Northwestern Egyetem egyik kutatócsoportjának még működő egérpetefészkeket is sikerült létrehozniuk. A befogadó állatok a mesterségesen létrehozott szerv által fogamzóképessé váltak és utódaik is születtek. Az Organovo nevű cég San Diegoban 2013-ban jelentette be, hogy nyomtatott emberi májszövetet ültettek be egerekbe, és a szövet életben maradt, s működött.
https://www.youtube.com/watch?time_continue=2&v=s3CiJ26YS_U (angol nyelvű bemutató)
A cég reményei szerint sikerül annyira továbbfejleszteni az eljárást, hogy kezelhessék vele a krónikus májelégtelenséget és a fiatal gyerekek veleszületett anyagcserezavarait. Ezen erőfeszítések végcélja természetesen, hogy sikerüljön teljes szerveket nyomtatni. A nyomtatott szervek mindenképpen nagy könnyebbséget jelenthetnek majd. A szervátültetésre kiírtaknak nem kell mások önzetlenségére vagy halálára várniuk, hogy lehetőséget kapjanak az életük megmentésére.
